Demotivált, szomorú, visszahúzódó, szűkszavú, ingerült, lusta, morcos, sírós. Ezek a tulajdonságok bárkire igazak lehetnek, a depressziósra azonban ezeknek az együttállása, és hosszantartósága jellemző. Feltehetőleg mindenki hallott róla, vagy volt már egy ismerőse, akinek az ismerőse leverten tengette mindennapjait. A kifejezés egyre divatosabbnak számít, közszájon forog. Magyarországon a felnőtt lakosság körülbelül 12 %-a érintett.  

A téma feldolgozását tagadhatatlan módon saját élményeim ihlették. Annak ellenére, hogy a depresszió, mint kifejezés mennyire beékelte magát a mindennapjainkba, azt tapasztalom, hogy az emberek nem ismerik fel megjelenését a környezetükben, ismerőseiken, családtagjaikon. Nem is volna feladata senkinek sem terápiáznia a hozzá közelállót. Az én idealisztikus világomban azonban az emberek kíváncsiak egymásra és arra törekednek, hogy jó kapcsolatokat ápoljanak magukkal és másokkal. Ennek elengedhetetlen része az egymásra való odafigyelés és empátia. Biztos vagyok benne, hogy a depressziós esetek többségén segítene ha nem társas magányban élnénk. 

Depressziós - mitől? 

Kialakulásának okait még eddig nem sikerült egyetlen tényezőre leszűkítenünk. A biológiai adottságokon kívül figyelembe kell vennünk a pszichológiai tényezőket, és ezek kölcsönhatását. Megkülönböztetünk úgynevezett endogén eredetű, ami a test normálistól eltérő működéséből eredhet, ilyenek, a vitaminhiányok, neurotranszmitterek működésének zavara, hormonális tényezők, illetve exogén depressziót, amit a külső okok, életesemények idéznek elő, szeretett személy elvesztése, gyász, munkahely elvesztése, kudarc, szerelmi bánat, társadalmi kirekesztettség.

Valószínűleg mindannyiunk életében előfordultak olyan időszakok, napok, percek, amik fejfájást okoztak, amikor biztosak voltunk benne, produkáljuk az összes tünetet, ami a depresszió diagnosztizálásához szükséges. Bárkinek az életében felléphetnek nehézségek, amikor úgy érezhetjük, képtelenek vagyunk átugrani az akadályokat. Hogy ezeket a nehézségeket hogyan éljük meg nagyban befolyásolják a gyermekkorban ért ingereink, tapasztalataink, traumáink. 

Nem lehet és nem érdemes azonban egymástól külön kezelni a lelki és fizikai okokat, minden esetben érdemes megvizsgálni a lehető legtöbb tényezőt, annak érdekében, hogy a továbbiakban javítani lehessen ezeken.

Mit gondol? 

Ha nem volt közelebbi kapcsolatunk olyan emberrel, akinek az életében előfordultak ilyen szakaszok, nehezen tudjuk elképzelni, hogy is éli meg a mindennapokat. A depressziós ember gondolkodásában fellelhető minták: 

• Mindenből negatív következtetést von le, ami egyfajta jövendőmondó, gondolatolvasó viselkedést eredményez. Egy ismerős nem köszön az utcán. – „ Biztosan annyira lenéz, hogy még köszönni sem méltat.”  (Hibás következtetés)
• Csak a negatív dolgokat fogja fel, és veszi észre. (Szelekció)
• Egy negatív helyzetet, eseményt általános érvényűnek, szabálynak tekint. Két napig rossz idő volt a nyaraláson. – „Egész nyaralás alatt esett az eső.”  (Általánosítás)
• Ha pozitív visszacsatolást kap, keresi mögötte a hátsó szándákot, esetleg át is fordítja ezt negatívvá „Biztosan akar valamit tőlem. ; Köztudottan rossz ízlésé van, nem csoda, ha én tetszem neki.„ (A pozitívumok érvénytelenítésé)
• Eseményeket hibásan értékeli, alábecsüli, felnagyítja. Apró hibák katasztrófálisnak való megélése, míg a pozitívumait lényegtelennek minősiti. (Torzítás)
• Érzelmeket tényként kezel. „Reményteleséget érzek, biztos azért van mert a problémáim megoldhatatlanok és gyógyíthatatlan vagyok.” (Hamis következtetések)
• Tilalmak rendszerében él és értelmez. Amik bűnösség érzését keltik, másrészt haragot, ellenségességet eredményeznek. „Meg kell tennem azt. ; Nem lenne szabad így viselkednie velem. „ („Kell” állítások)
• Mindent magára vesz, önvádló. Indokolatlan felelősségvállalás a negatív eseményekért. (Megszemélyesítés)
• Vagy fekete vagy fehér.„Ha nem sikerül jelesre vizsgáznom, az azt jelenti, hogy nem tudok semmit. „ (Végletekben való gondolkodás)

Ezeket a gondolati mintákat olykor mindenki követi, az eltérést azonban a mennyiségi, és intenzitásbeli megélés jelenti. Nagyon fontos, hogy ne vonjunk le messzemenő következtetéseket, ha ilyen és ehhez hasonló mondatokkal találkozunk, pláne ne diagnosztizáljunk. Fordítsunk kellő időt szeretteinkre és ha azt tapasztaljuk, hosszabb ideje fennáll a búskomor hangulat, érdemes szakember segítségét felajánlani. 

Ma már rengeteg módszer közül választhatunk, nem kell attól félnünk, hogy diliházba zárnak a negatív gondolataink miatt. Ki-ki a hitének megfelelően vehet igénybe segítséget. Orvosi vagy alternatív megoldást. Pszichoterápiák, viselkedésterápia, kognitív viselkedésterápia, kineziológia, művészetterápia, mozgásterápiák.  Az is előfordulhat, hogy egy elkövetkező új életesemény, élethelyzet lendíti ki az illetőt a sötét felhők közül. 

Nem is hinnénk, hogy mennyien küzdenek ezekkel a nehézségekkel, persze ez nem oldja fel a bennünk rejlő pusztító gondolatokat, de valahol szívmelengető tud lenni, hogy valaki megért minket....

 Photo by EMILE SÉGUIN �� on Unsplash

Az elmúlt két hétben sokat morfondíroztam a következő bejegyzés témájáról. Nem jött szembe olyan impulzus, ami megihletett volna, vagy inkább azt lehet mondani, hogy én nem voltam olyan hangulatban, hogy befogadjam. Amolyan befelé forduló állapot, amikor az ember úgy érzi nincs mit adnia a többieknek és főleg nincs energiája motiválni.

Gondolkodtam azon, hogy a segítői szakma arról szól e, hogy folyton a jobbik felemet mutatom a másiknak, hogy ezáltal ő motivált, jókedvű legyen!? Csak úgy tudok példát mutatni, hogy hibátlannak láttatom a saját életemet, cselekedeteimet!?

Előfordulnak olyan időszakok, amikor nem tudok csak széles mosollyal az arcomon dolgozni, amikor olyan fáradtnak érzem magam, hogy megmozdulni is megerőltető, amikor a szavakat úgy formálom, mint egy kisiskolás. Soha nem láttam viszont a vendégeimen, hogy ez problémát okozott volna nekik. Sőt volt olyan, aki felkiáltott, "jé az edzőnőnek is fáj valamije", talán akkor döbbent rá, hogy én is emberből vagyok. 

Szerintem azzal is példát tudok mutatni, ha nem próbálom meg elhitetni, hogy nálam minden szuper, soha nem küzdöttem még nehézségekkel. Lehet, hogy pont így tudsz motiváló lenni, ha elérhetőnek tűnik az életed!?

Lehet, hogy úgy lehetsz igazán hiteles, ha őszintén viselkedsz?

Ahogyan manapság már nevén hívni illik, a Social Media is hozzájárult a „szuper életem” van trendhez. Balgaság lenne viszont, csak erre fogni ezt a fajta viselkedést. Mi mindig is ilyenek voltunk. Hogy miért? Azért például, hogy jobbnak tűnjünk a másiknál, hogy ne terheljük egymást a gondjainkkal. Illedelmesen csak annyit mondunk, hogy minden rendben.

Olvasok egy könyvet, a betegségek és a stressz kapcsolatáról, az érzelmek elfolytásának szerepéről a megbetegedések kialakulásában. Most már kezdik orvosi berkekben is számításba venni, hogy ha homokba dugjuk a fejünket a problémákkal kapcsolatban, az nem lesz jó hatással az egészségünkre. A legtöbbször még magunknak is félünk bevallani, ha valami nincs rendben. Szeretünk a felszínen evickélni, könnyebb csak a jó dolgokról szót ejteni, nincs időnk kifejteni, ha valami bánt minket, nem szeretünk konfrontálódni. Nem csak a negatív dolgok szoktak a mélyre kerülni, hanem olykor azok a jó érzések is, amiket nem merünk kinyilvánítani,  - mert hát mit gondol majd a másik ?  ( Tudunk olyanról, akinek nehézséget okoz a szeretlek szó bármilyen kifejezése!? ) 

Ezzel a bejegyzéssel csak azt szerettem volna mondani, hogy ne félj elmondani, ha valami nem kerek az életedben. Légy őszinte, először magaddal. Talán még soha nem volt olyan tapasztalatom, hogy rosszul reagáltak rá, amikor valamit őszintén elmondtam. Persze ehhez kell, hogy az ember asszertíven kommunikáljon. A többiek érzik, ha valódi őszinteséggel fordulsz feléjük, még akkor is ha a téma nem éppen örvendeztető. 

Az emberek szeretik, ha őszinte vagy hozzájuk.