Az elmúlt két hétben sokat morfondíroztam a következő bejegyzés témájáról. Nem jött szembe olyan impulzus, ami megihletett volna, vagy inkább azt lehet mondani, hogy én nem voltam olyan hangulatban, hogy befogadjam. Amolyan befelé forduló állapot, amikor az ember úgy érzi nincs mit adnia a többieknek és főleg nincs energiája motiválni.

Gondolkodtam azon, hogy a segítői szakma arról szól e, hogy folyton a jobbik felemet mutatom a másiknak, hogy ezáltal ő motivált, jókedvű legyen!? Csak úgy tudok példát mutatni, hogy hibátlannak láttatom a saját életemet, cselekedeteimet!?

Előfordulnak olyan időszakok, amikor nem tudok csak széles mosollyal az arcomon dolgozni, amikor olyan fáradtnak érzem magam, hogy megmozdulni is megerőltető, amikor a szavakat úgy formálom, mint egy kisiskolás. Soha nem láttam viszont a vendégeimen, hogy ez problémát okozott volna nekik. Sőt volt olyan, aki felkiáltott, "jé az edzőnőnek is fáj valamije", talán akkor döbbent rá, hogy én is emberből vagyok. 

Szerintem azzal is példát tudok mutatni, ha nem próbálom meg elhitetni, hogy nálam minden szuper, soha nem küzdöttem még nehézségekkel. Lehet, hogy pont így tudsz motiváló lenni, ha elérhetőnek tűnik az életed!?

Lehet, hogy úgy lehetsz igazán hiteles, ha őszintén viselkedsz?

Ahogyan manapság már nevén hívni illik, a Social Media is hozzájárult a „szuper életem” van trendhez. Balgaság lenne viszont, csak erre fogni ezt a fajta viselkedést. Mi mindig is ilyenek voltunk. Hogy miért? Azért például, hogy jobbnak tűnjünk a másiknál, hogy ne terheljük egymást a gondjainkkal. Illedelmesen csak annyit mondunk, hogy minden rendben.

Olvasok egy könyvet, a betegségek és a stressz kapcsolatáról, az érzelmek elfolytásának szerepéről a megbetegedések kialakulásában. Most már kezdik orvosi berkekben is számításba venni, hogy ha homokba dugjuk a fejünket a problémákkal kapcsolatban, az nem lesz jó hatással az egészségünkre. A legtöbbször még magunknak is félünk bevallani, ha valami nincs rendben. Szeretünk a felszínen evickélni, könnyebb csak a jó dolgokról szót ejteni, nincs időnk kifejteni, ha valami bánt minket, nem szeretünk konfrontálódni. Nem csak a negatív dolgok szoktak a mélyre kerülni, hanem olykor azok a jó érzések is, amiket nem merünk kinyilvánítani,  - mert hát mit gondol majd a másik ?  ( Tudunk olyanról, akinek nehézséget okoz a szeretlek szó bármilyen kifejezése!? ) 

Ezzel a bejegyzéssel csak azt szerettem volna mondani, hogy ne félj elmondani, ha valami nem kerek az életedben. Légy őszinte, először magaddal. Talán még soha nem volt olyan tapasztalatom, hogy rosszul reagáltak rá, amikor valamit őszintén elmondtam. Persze ehhez kell, hogy az ember asszertíven kommunikáljon. A többiek érzik, ha valódi őszinteséggel fordulsz feléjük, még akkor is ha a téma nem éppen örvendeztető. 

Az emberek szeretik, ha őszinte vagy hozzájuk.